Ismét fókuszban a fogyasztószerek
Kiss Mónika vezető stratégiai tanácsadó kollégánk véleménye megjelent a Világgazdaság felületén.
Egyes kutatások szerint 2030-ra már egy milliárd túlsúlyos ember élhet a Földön. Néhány hónappal ezelőtt, augusztus 8-án a dán Novo Nordisk részvényei néhány óra leforgása alatt 11 százalékot erősödtek, és történelmi csúcsra emelkedtek.
Aznap kerültek ugyanis közlésre a Wegovy nevű, semaglutide hatóanyagtartalmú gyógyszer friss kutatási eredményei. Mivel olyan engedélyezett súlycsökkentő gyógyszer korábban nem volt forgalomban, amely a fogyás mellett bizonyítottan csökkentené a szívinfarktus, a stroke vagy a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező halálozás kockázatát is, így robbanásként hatott hír, hogy ez a gyógyszer akár 20 százalékkal is mérsékelheti a szívbetegségek rizikóját a túlsúlyos felnőtteknél. Ezen a hétvégén, november 11-én ennek a kutatásnak a részeredményeit osztják majd meg a nyilvánossággal.
Ha a hétvégi videókonferencián pozitív hírek hangzanak el, akkor a közeljövőben már az előállítási gondokra fókuszálhat a piac. A Novo Nordisk ellátási problémái miatt nem tudta teljes mértékben kihasználni a kezdeti előnyét a rivális Eli Lilly új fogyasztószere, a Mounjaro megjelenése előtt. November 2-án a dán vállalat arra figyelmeztetett, hogy még 2024-ben sem tudnak majd lépést tartani a kereslettel a legnagyobb nyereségességet biztosító amerikai piacon.
A részletekről a Világgazdaság oldalán megjelent cikkünkben olvashatnak.