A Fed csak az adatoknak hisz, a modelleknek nem

2022. május 30.

VG placeholder v14

A  globális pénz és részvénypiaci kilátások szempontjából a legfontosabbak a mostani helyzetben az Egyesült Államokban zajló inflációs folyamatok. Az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed) szándéka világos. A legutóbbi kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Jerome Powell és később több jegybanki megszólaló is megerősítette, hogy júniusban és júliusban 50 bázispontos kamatemelésekre számíthatunk, augusztusban nincs kamatdöntő ülés. Szeptemberben és azt követően azonban az amerikai jegybank adatvezérelt üzemmódba kapcsol, és arra figyel, hogy látható –e tartós javulás az inflációs folyamatban.

Jelenleg az infláció esetében –bármelyik mutatót is vizsgáljuk- minden kategóriában széles körű drágulás látszik az Egyesült Államokban. Az éves inflációt a közlekedéssel kapcsolatos termékek és szolgáltatások drágulása húzza fel, ami jól magyarázható a koronavírus utáni  “kiszabadulással”, keresletnövekedéssel.  A magindex első három havi emelkedése viszont arra utal, hogy a jelentős béremelések hatása már az általános árképzésben is tetten érhető.

Az elemzők talán még a szokásosnál is megosztottabban nyilatkoznak a közeljövőről. A már idézett Goldman Sachs 4 százalékos júliusi inflációs ráta mellett 25 bázispontos kamatcsökkentésre számít szeptemberben. A lakhatási és bérköltségek véleményük szerint magasak maradnak, de a tartós javak körében olyan mértékű áresésre számítanak, amely a teljes mutatót lefelé tolhatja az év végéig. A Nordea ennél pesszimistább, az energiaárak, lakhatási költségek és szolgáltatásokban mutatott nyomás szerintük nem enyhül és a kínai lezárások, valamint az orosz-ukrán konfliktus keltette áremelkedés tartós lesz.
 
Az UBS frappánsan foglalta össze a helyzetet: a Fed csak az adatoknak hisz, a modelleknek nem. Előrejelezni nehéz most, de az összességében látszik, hogy az első, tartósan javuló időszak ősz előtt semmiképp nem érkezik el az amerikai inflációban. 

A teljes cikket itt olvashatja:
https://www.vg.hu/velemeny/2022/05/a-fed-csak-az-adatoknak-hisz-a-modelleknek-nem

Világgazdaság
2022.05.29. hétfő
54. évfolyam 102. (13361.) szám
Vélemény rovat
 

Friss tartalmakért iratkozzon fel
a Prestige Financial Nézőpontra!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező