Pariban vagyunk

2023. február 8.

5656

A BNP Paribas, az eurózóna legnagyobb hitelezője a vártnál alacsonyabb nettó nyereséget ért el a negyedik negyedévben, mivel a kockázati költségek megugrása és a magasabb működési költségek ellensúlyozták a kereskedelmi eladások fellendülését. A bank azonban megemelte 2025-ös céljait, és 2023-ban 5 milliárd eurós részvény-visszavásárlási programot jelentett be.

A december végéig tartó három hónapban a nettó bevétel 6,7%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 2,15 milliárd euróra – ez alulmúlta a Refinitiv hat elemzőjének 2,37 milliárd eurós átlagos várakozását. A csökkenés elsősorban a kockázati költségek – a bedőlt hitelekre elkülönített pénz – 52%-os, 773 millió euróra történő ugrásából ered, illetve a magasabb infláció és az emelkedő kamatlábak miatt néhány kevésbé kockázatos hitel 2022-es céltartalék-emeléséből. A bank szerint az átstrukturálási költségek és az informatikai megerősítések rendkívüli működési költségei is rontották az eredményt. A bank igen jövedelmező kereskedési üzletága ugyanakkor jól teljesített, a negyedik negyedévben 24%-kal nőtt a globális bevétele, mivel a piaci volatilitás fellendítette az árupiaci, származékos ügyletekkel, kamatlábbal, devizával és feltörekvő piaci részvényekkel folytatott kereskedést.

A BNP Paribas ugyanakkor azt is aláhúzta, hogy a kockázati költségei korábban alacsonyak voltak, és hozzátette, hogy a bankok sokktűrő képességének mérőszáma december végén 12,3% volt. A fizetőképességi mutatót jelentősen javította az amerikai Bank of the West 16,3 milliárd dolláros eladása: a február 1-jén lezárult tranzakció a 2023-ra tervezett 5 milliárd eurós részvény-visszavásárlás nagy részét finanszírozza – közölte a francia bank. A Bank of the West eladásából származó bevétel a kamatemelésből származó több mint 2 milliárd eurós többletbevétellel együtt arra késztette a BNP Paribas-t, hogy megemelje 2025-ös várakozásait. Jelenleg 2022 és 2025 között a nettó nyereség átlagos éves növekedése meghaladhatja a 9%-ot, míg ez korábban valamivel több, mint 7% volt, emellett 12% körüli tőkearányos megtérülést (ROTE) is vár, szemben a korábbi 11% feletti céllal.

"Ambíciózus pénzügyi célokat tűzünk ki, és folytatjuk technológiai fejlődésünket" - mondta Jean-Laurent Bonnafé vezérigazgató.

A társaság azt tervezi, hogy a május 16-i éves közgyűlésen részvényenként 3,90 eurós osztalékot javasol erre az évre. Ha jóváhagyják, a kifizetés meghaladná az előző évben kifizetett 3,67 eurós részvényenkénti osztalékot A 6-6,5%-os osztalékhozammal és néha évközi osztalékfizetéssel is kecsegtető BNP részvényei a Simply Wall Street alábbi értékelése alapján 44,6%-kal alulértékeltek (jelenlegi ár 02.07-én: 62,14 euró; fair érték: 109,64 euró). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Marketscreener által megkérdezett 21 elemzőből 18 vételre ajánlja a papírt 70,48 eurós átlagos célárral, nem meglepő, hogy kedvelt célpontja lehet a bankpapír a befektetőknek.

 

02.08.pt

                                                                     Forrás: simplywall.st

 

Forrás:
Marketscreener

A jelen írásban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak! A jelen írásban foglaltak célja kizárólag tájékoztató jellegű információk közlése a befektetőkkel. A jelen írásban  foglaltakat a PFN Prestige Financial Zrt. (székhely: 1024 Budapest Ady Endre utca 19/A 2. emelet; cégjegyzékszám:  09-10-000536), az Erste Befektetési Zrt. (tevékenységi engedélyének száma: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002, tőzsdetagság: Bét Zrt.) közvetítőjeként készítette.

 

Friss tartalmakért iratkozzon fel
a Prestige Financial Nézőpontra!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező