Fordulópont a dollárnál?

2022. június 30.

dollar g44215386b 1920

Számos más tényező mellett a jelenlegi helyzetben a reálkamat különbségekre vonatkozó várakozások határozzák meg sok devizapár alakulását. Majdnem két évtizedes laza monetáris politika után átrendeződik az FX pálya. Azok a devizák, melyek jegybankjaitól a piaci szereplők legnagyobb mértékű kamatemelést várják, általában erősödni szoktak, de sok országban lassan már vágtatóvá fokozódó infláció idén árnyalja a képet. Most szinte csak a reálkamat jövőbeli alakulása számít.

Az amerikai Federal Reserve határozottan küzd az infláció ellen, hasonló árnövekedési tendenciára 40 éve nem volt példa. A jegybank a hónap elején háromnegyed százalékponttal - 1994 óta a legnagyobb kamatemeléssel- emelte az irányadó rátát. A jövő hónapban újabb 75 bázispontos kamatemelés most a konszenzusos várakozás.  Augusztusban nincs előre kijelölt kamatdöntő ülés, így szeptemberig kell majd várni arra, hogy a változó árnövekedési trendek hogyan módosítják a döntéshozást. A jegybanki irányadó kamatláb célsávja most 1,5-1,75%-on áll, míg az amerikai statisztikai hivatal szerint májusban 8,6 százalékra ugrott az előző egy év inflációja. A volatilis tételektől megtisztított mutató pedig 6%-ra emelkedett.

Jelenleg minden kategóriában széles körű drágulás látszik az Egyesült Államokban. Az éves inflációt a közlekedéssel kapcsolatos termékek és szolgáltatások drágulása húzza fel, ami jól magyarázható a koronavírus utáni  “kiszabadulással”, keresletnövekedéssel.  A magindex első három havi emelkedése viszont arra utal, hogy a jelentős béremelések hatása már az általános árképzésben is tetten érhető. Előrejelezni nehéz most, de az összességében látszik, hogy az első, tartósan javuló időszak ősz előtt semmiképp nem érkezik el az amerikai inflációban.

A kamatemelési ciklusban úttörő amerikai testület mellé az Európai Központi Bank is felsorakozik. Júliusban 11 év után először fognak kamatot emelni az eurózónában, majd szeptemberben újabb kamatemelés jöhet. A piac jelenleg körülbelül 25-30%-os esélyt ad annak, hogy júliusban 50 bázispontos emelés lesz. Legvalószínűbb továbbra is a 25 bázispontos emelést tartalmazó forgatókönyv, amit szeptemberben követhet egy 50 bázispontos szigorítás. 
Az eurózóna inflációja májusban 8,1%-ra nőtt az áprilisi 7,4%-hoz képest. A maginfláció pedig 3,8%-kal nőtt 2022 májusában, ami meghaladja az előző havi 3,5%-os emelkedést,de még mindig az amerikai 6% alatt van jelentősen. Itt a refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlába irányadó, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintjét tudja módosítani a jegybank. 

A legfrissebb jegybanki szakértői prognózis szerint az éves infláció 2022-ben várhatóan 6,8% lesz, majd 2023-ban 3,5%-ra, 2024-ben pedig 2,1%-ra esik vissza. 

Az energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció az előrejelzések szerint 2022-ben átlagosan 3,3%, 2023-ban 2,8%, 2024-ben pedig 2,3% lesz az öreg kontinensen.

A sok számból jelenleg nehéz valami értelmeset kibogozni első látásra, rengeteg elemzőház foglalkozik a jelenleg leglényegesebb kérdéssel: 

az év végére hol lesz magasabb a reálkamat-várakozás? 

Ha az Egyesült Államokban, akkor jó eséllyel maradhat a dollárerő, de az EKB most megkezdődő kamatemelési ciklusa hozhat meglepetéseket.  


Forrás: Prestige
Kép: Pixabay

Friss tartalmakért iratkozzon fel
a Prestige Financial Nézőpontra!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező