Egy sikeres IPO

2020. június 10. Hírek

nikola tre5a

Ki gondolta volna, hogy a világjárvány vetette árnyékban létezhet olyan tőzsdei részvény bevezetés, ami napok alatt a vállalat értékének megduplázódásával jár szűk három nap alatt. Nikola (NKLA@NASDAQ) véghez vitte a lehetetlen küldetést. Múlt hét pénteken, az első kereskedési napján $35-on kereskedték ezt a papírt, de a június 9-ai záróára már $79 felett található. A cég kapitalizációja jelenleg már nagyobb, mint a FIAT-Chrysler csoporté és megközelítette a Ford méretét. Ez utóbbi vállalat 28.8 milliárd dollárt ér, míg a 2015-ben alapított Nikola már 28 milliárdnál tart. A helyzet további érdekessége, hogy a Nikola valójában még egyetlen járművet sem szállított le. 

Lehet még annál is nagyobb őrület, mint a Tesla esetében. Sokak számára már a Tesla részvényeinek emelkedése is indokolatlanul meredeknek tűnt, de mit szólnak akkor a Nikola teljesítményéhez? A Nikola önmagát nem a Tesla versenytársának titulálja, mivel a legjelentősebb terméke az elektromos kamion, az-az olyan szegmensbe igyekszik képviselni a csúcstechnikát, ahol a tőle lényegesen ismertebb Tesla nincs jelen. Átfedések azonban vannak, hiszen az Amerikában legnépszerűbb pick-up szegmensben a Nikola elindítja a Badger elnevezésű autóját, amivel viszont várhatóan már a Tesla Cybertruck vevőiből is képes lesz elcsábítani. 

A Tesla-hoz képest további újdonságot is hozhat a Nikola a hidrogén hajtás elterjesztésével. 
A Phoenix-i vállalat 14 000 járműre kapott megrendelést eddig, aminek értéke közel 10 milliárd dollár. A cégalapító Trevor Milton leállította az új rendelések felvételét, mivel már most is öt évre előre kell a szállításokat ütemezni. Termelőkapacitások tehát még nincsenek, de ambíciók igen. Milton úr már célként tűzte ki, hogy le akarja taszítani a trónról a Ford F-150-et. 

Forrás: https://nikolamotor.com/press 

Friss tartalmakért iratkozzon fel
a Prestige Financial Nézőpontra!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező