Az Álmok Színháza

2021. május 19. Hírek

mu

Legfrissebb írásunkban (feliratkozás itt a lap alján) a közeledő BL-döntő és labdarúgó Európa bajnokság okán bemutattuk azokat a klubokat, amelyek számunkra is elérhetőek a tőzsdéken. A piaci kapitalizáció figyelembevételével egyértelműen a legnagyobb klub a Manchester United. Az 1878-ban (Newton Heath néven) alapított csapat hússzoros angol bajnok, háromszoros BL/BEK-győztes, a KEK-et, illetve az Európa Ligát egyszer-egyszer nyerte meg. Az ezredforduló előtt  lehetővé tették a szurkolók számára, hogy vásároljanak a klub részvényeiből, akiknek így nagyobb beleszólásuk lett az őket is érintő ügyekbe, például a jegyek, szezonbérletek árába, majd 2012-ben jött az újabb fordulat, amikor a részvényeit bevezették a New York-i tőzsdére, a MANU-val ma is lehet kereskedni a NYSE-n.

A méltán népszerű csapatra sokan fenték a fogukat, 1999-ben magának a kormánynak kellett közbe lépnie, Rupert Murdoch ne tudja felvásárolni a klubot. 2005-ben a Glazer-család kezdte el felvásárolni a Unitedet, a részvények 75%-ért 800 millió fontot fizetettek, amelynek nagy részét azonban hitelből finanszírozták, így félő volt, hogy a klub el fog adósodni*. 2018-ban arról szóltak a hírek, hogy az akkor 3,81 milliárd dollárt érő klubot a szaúdi királyi család megvásárolja a Glazer-családtól, azonban az ügylet nem jött létre. Az idei év botránya pedig az az igen rövid életű, 12 csapatosra tervezett Szuperligának a megalapítása, amelyben az MU is szerepet vállalt volna, azonban olyan nagy volt a szakma és a szurkolók felháborodása, hogy a gyakorlatilag az UEFA-val deklaráltan szemben létrehozott ligából kilencen – köztük a Vörös Ördögök – is visszaléptek komoly szövetségi feltételek mellett.

Az aktuálisan 1,83 milliárd fontra taksált klub a Deloitte Football Money League-ben, azaz a 30 leggazdagabb csapat között a harmadik helyen áll, csak a két nagy spanyol előzi őket meg. Bevételei a koronavírusjárványt megelőző öt évben folyamatosan növekedtek 385 millió fontról 644 millió fontra, a 2019-es stagnálást követően 2020-ban ez a szám 487 millió font volt. A nyereségei folyamatosan ingadoztak, profitabilitása – értelemszerűen – 2020-ban egyértelműen a negatív tartományban tartózkodtak, és egyéb mutatói sem imponzánsak. Jelenleg 991 főt foglalkoztatnak.

0518
A Manchester United bevételei és nyeresége, forrás: Simply Wall Street

 

 

Befektetői oldalról megvizsgálva a klubot, az látszik, hogy egy egészséges bétájú (0,93), azaz nem volatilis, likvidnek mondható (elmúlt 3 havi volumene 373.911) részvényt ismerhetünk meg, amely osztalékot is fizet (0,19 USD -> 1,17%). Az elmúlt szűk egy évtizedben 12,3 USD és 25,8 USD között mozgott, jelenleg 16 dollár körül kereskednek vele. A tavaly márciusi piaci sokk 19 dollárnál találta, ahonnan értékének nagyjából egyharmadát elvesztette, majd 12,6 dolláros mélypontról idén tavasszal 20 dollárig emelkedett, majd a Szuperliga-botrány hatására alakult ki a jelenlegi árfolyama. Fontos társasági eseménye éppen aktuális, hiszen 05.20-án jön ki a negyedéves gyorsjelentésével, ahol az elemzők 107,74 M USD bevétellel, és -0,0755-ös EPS-sel kalkulálnak**.

Jelenleg négy elemző várakozásai ismertek a részvény árfolyamával kapcsolatosan, ketten vételre, ketten pedig tartásra javasolják, a konszenzusos célára 20,5 dollár, ami kb. 29%-os hozampotenciált rejthet magában***. Ezt támogathatja értelemszerűen egyrészt a járványügyi szigorítások enyhítése, másrészt egy esetleges jó szereplése az angol válogatottnak az Európa Bajnokságon, illetve az, ha a nyári játékos átigazolási piacon egy-két nagyobb hal is a horgukra akadna. 

05181
A MANU árfolyama, forrás: Marketscreener
 
Forrás:
SimplyWall.St
Investing.com
Marketscreener.com
Deloitte
Kép: David Dixon


Forrás* : FootballEconomy.com, 2006.07.21.
Forrás ** : https://www.investing.com/earnings-calendar/
Forrás*** :  https://www.marketscreener.com/quote/stock/MANCHESTER-UNITED-PLC-11217013/consensus/

Friss tartalmakért iratkozzon fel
a Prestige Financial Nézőpontra!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező