A BioNTech milliárdos tétje a rák ellen
Forrás: Finansavisen
A BioNTech, amely leginkább a Pfizerrel közösen kifejlesztett COVID–19 elleni vakcinájáról ismert, mérföldkőnek számító megállapodást kötött a Bristol Myers Squibbel – a megállapodás értéke akár 11,1 milliárd dollár is lehet –, amellyel határozottan visszatér eredeti fókuszához: a rákgyógyászathoz. Az együttműködés középpontjában a BNT327 áll, egy kísérleti immunterápia, amely kettős támadással veszi célba a tumorokat: serkenti az immunválaszt, miközben elvágja a daganat vérellátását.
A megállapodás 3,5 milliárd dollárnyi azonnali finanszírozást biztosít – ebből 1,5 milliárd dollár előlegként, a fennmaradó 2 milliárd pedig 2028-ig ütemezett, fix kifizetések formájában érkezik. További 7,6 milliárd dollár is jöhet, amennyiben a fejlesztési és kereskedelmi mérföldköveket elérik. Ez a pénzügyi elköteleződés lehetőséget ad a BioNTechnek arra, hogy még nagyobb erőforrásokat fordítson egy költséges és hosszú távú cél megvalósítására: bebizonyítani, hogy szakértelme messze túlmutat a járvány idején elért vakcinafejlesztésen.
A Bristol Myers a fejlesztésben, a gyártásban és a forgalmazásban is osztozik majd (néhány kivételtől eltekintve 50/50 arányban) a nyereségen és a veszteségen egyaránt. A BNT327 a bispecifikus antitestek egyre bővülő osztályába tartozik, és már folyamatban vannak a klinikai vizsgálatai tüdőrák ellen, több mint 1000 páciensen tesztelték eddig. A két vállalat közösen fejleszti majd a készítményt többféle betegségre, azzal a céllal, hogy versenyre keljenek a Merck onkológiai nagyágyújával, a Keytrudával. „Lenyűgöz minket a BioNTech innovációs képessége” – mondta Chris Boerner, a Bristol Myers vezérigazgatója, míg Ugur Sahin, a BioNTech társalapítója úgy nyilatkozott, hogy az együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy „teljes mértékben kiaknázzák” a gyógyszerben rejlő potenciált.
A befektetők gyorsan reagáltak: a BioNTech részvényei 10,7%-kal emelkedtek Frankfurtban, egy hónapos csúcsot érve el ezzel. Eközben az Atlanti-óceán túlpartján az Instil Bio árfolyama 41%-ot ugrott a saját hasonló fejlesztésének hírére. A Summit Therapeutics és az Akeso pedig az ivonescimab programjuk révén nyitott új frontot a bispecifikus antitestek versenyében.
A BioNTech egyébként már korábban teljes tulajdont szerzett a BNT327 fölött, amikor idén 800 millió dollárért (plusz 150 millió dollár teljesítményalapú kifizetésért) felvásárolta a kínai Biotheus vállalatot. Korábban csak korlátozott jogokkal rendelkezett a készítmény felett, egy 2023-as együttműködés keretében. Most azonban, a Bristol Myers-szel oldalán, a vállalat azt reméli, hogy a BNT327 lehet a következő nagy dobása. A Marketscreener által megkérdezett 23 elemzőből 18-an vételre, 8-an tartásra javasolják a BionTechet 116,54 eurós átlagos célárral, amelyet a piac a jelen hír eredményeképpen részben már be is árazott."
A BionTech hetes grafikonja; Forrás: Marketscreener
Forrás:
A jelen összefoglalóban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak! A jelen írásban foglaltak célja kizárólag tájékoztató jellegű információk közlése a befektetőkkel. A jelen írásban megjelenített instrumentumok múltbeli teljesítményei nem tekinthetőek sem garanciának, sem megbízható mutatóknak a jövőbeli eredmények vonatkozásában. A jelen írásban foglaltakat a PFN Prestige Financial Zrt. (székhely: 1024 Budapest Ady Endre utca 19/A 2. emelet; cégjegyzékszám: 09-10-000536), az Erste Befektetési Zrt. (tevékenységi engedélyének száma: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002, tőzsdetagság: Bét Zrt.) közvetítőjeként készítette.